Gyakoroltunk szorgalmasan tovább. Általában 10-től úgy fél 1-ig. A többieknek egyre jobban ment a dolog, nekem egyre rosszabban. Illetve a puttolásban nem voltam annyira béna. Ennek talán az is az oka, hogy nem annyira összetett a mozdulat, mint a többi ütésben és a szögekkel és távolságokkal is viszonylag jól elboldogulok.

1ik délután elkísértük a többieket a pályára. Azért az sem árt, ha esetleg vha odáig fejlődnék (ami még mission impossibile), hogy pályára jutok, hogy tudom, mit kell csinálni.

Először is ki kell fizetni a green fee-t (mindenkinek, aki játszik a flight-ban) aztán megvárni az indulási időnket. Közben át lehet tanulmányozni a scorecard-on a pálya elhelyezkedését, a szakaszok hosszát és nehézségét. Gondoljuk ki, hogy akarunk játszani az adott szakaszon. Felcihelődve ki kell választani a nekünk való elütőt: úgy általában fehér-profi, sárga-férfiak, piros-nők, kék-junior/senior. Válasszunk labdát és ütőt és mehet a drive. Sokat segít, ha megjegyezzük, hol ért talajt a labdánk. Ha mindenki elütött, meg kell indulni szaporán a labdák után. Mindig az üt, akinek a labdája a legtávolabb van a lyuktól. Minden ütésnél ki kell választani a megfelelő ütőt és ütésfajtát. Ha mindenki beletalált a lyukba, mehetünk a következő szakaszra. Az ütésszámot jegyezzük fel a kártyánkra.

Ez így nem tűnik sem nehéznek, sem különösebben izgalmasnak. De élőben! Az ütés nem mindig (megkockáztatom, eleinte soha) nem oda megy, ahova akarjuk sem irányban, sem távolságban. És már az is öröm, ha a labda a fairway-en marad, nem kell a susnyákban keresgélni. Merthogy gyakran keresgélni kell majd, az tuti. Az ütőválasztás sem olyan 1xű. Néha azt sem lehet könnyen eldönteni, kinek kell ütni.

És persze van 1 csomó szabály, amit még be kell tartani.

Így elsőre csak 3 szakaszt kísértünk végig a 9-ből, de már erről is vagy fél órát tudtam mesélni a barátomnak este.

Jó lesz ez: szórakozunk!