Sajnos nincs 1 fikarcnyi labdaérzékem sem. Ezzel nem vagyok egy 1 elemű halmaz egyetlen tagja, hiszen olyanokkal is előfordul ez, akik labdajátékból élnek. Igen, itt beszóltam bizonyos focicsapatok bizonyos tagjainak.
Ami miatt adtam magamnak 1 esélyt a golffal való próbálkozásra az az, hogy eddig úgy látom, hogy ez olyan labdával űzhető tevékenység, aminek gyakorlása közben nem teszem tönkre a partnereim szórakozását azzal, ha bénázom. Legfeljebb lassabban haladunk, de ettől lehet jó a játék. És a handicap is arra szolgál, hogy kiegyenlítse az esélyeket. Az amatőröknek ezért elsősorban saját magukat kell legyőzni.
Gondolom, a golfozók közt is vannak olyan mentalitású emberek, akik képesek vérhólyagot rúgni a labdába 1 fél üveg langyos sörért játszott focimeccsen. Nekik nyilván nem én leszek az ideális partner, de van még hal a folyóban. Ez nem jeleni azt, hogy nincs bennem versenyszellem, de nem akarok feltétlenül mindig mindenhol versenyezni.
A golfban mindig nyugalmi helyzetben lévő labdát kell megjátszani (ellenkezőjéért büntetés jár), mégpedig olyat, amit mi magunk hoztunk abba a helyzetbe, ahol van. Nem lehet tehát a másikkal kitolni, trükkös és csavart labdát küldeni neki, ravaszul beleütni a homokcsabdába. Csak magunkkal tudunk kiszúrni ilyen módon. Sőt, az egyik alapvető elvárás és szabály az, hogy ne akadályozzuk a partnerünket semmiben. Ne zavarjuk ütés közben. Cserébe neki sem kell ellátnia minket a játékunkra vonatkozó tanácsaival önként.