Eljött az indulás. A reptéren jelentős tömeg, többen is cipelnek bag-et. Méregetjük őket, velük fogunk golfozni? Rajtunk ez a szándék nem látszik, csak sima bőröndjeink vannak. Érkezik egy 6 tagú család és vhogy az az érzésünk, ők azok. És tényleg: rövid úton leszólítom őket és valóban a nagyjából velem 1idős férfi lesz az oktatónk.

Elég gyorsan kapunk beszállókártyát. A pult előtt már jó nagy kupac golf bag van (nem férnek rá a rövid futószalagra, ezért külön viszik el őket. A légitársaságok az amúgy nem könnyű szetteket általában felár nélkül szállítják (fapadosokkal nem tudom, mi a helyzet).

A biztonsági ellenőrzéshez majd’ 1 órát állunk sorba. Mikor majdnem sorra kerülünk, akkor nyitnak új kaput. Mezítláb sétálgatunk át a kapun oda-vissza, könnyű motozás és már bent is vagyunk. 10 perc nem sok és már be is szállunk.

A kaja nem éri el a Malév színvonalát, de pl. az Alitáliára több kört ráver.

Elég jó volt az idő, jól lehetett látni a városokat út közben. Aztán végre feltűnt Afrika és leszálltunk Monastirban.

Bő fél óra múlva már a szálloda recepcióján várunk a kulcsunkra. Szerencsénk volt, a mi szállásunknál állt meg először a busz. Lepakoltuk a cuccunkat és mentünk vacsorázni.

Könnyű büfévacsora volt meghirdetve. A könnyűséggel nem is volt gond, némi aprított zöldség és saláta volt a választék. Míg rágtuk a nyúltápot, azt próbáltuk kitalálni, egész héten így lesz-e, vagy kapunk vmi ehetőt is. Más sem volt maradéktalanul elégedett a diétával: egy 6-8 év körüli fiatal versenyző jó hangosan kérdezte a szüleitől: Ez vegetáriánus szálloda?