A golfozáshoz (illetve az ütések gyakorlásához) eleinte az elhatározáson kívül nem kell sok dolog. Kell keresni 1 pályát és venni (illetve inkább használati díjat fizetni) 1 kosár labdát, bérelni 1 ütőt és lehet nyomni. Ez eddig nem kerül többe, mint a tenisz és 1edül is lehet csinálni. Csakhogy a mozgás a swingben nagyon összetett dolog. A neten fellelhető adatok szerint a harmadik legbonyolultabb sport mozdulat, bár nekem a szinkronúszás is elég nehéznek látszik ;). Ezért célszerű oktatótól tanulni. Nos, ennek már azért van ktsg vonzata. Eszközök eleinte nem kellenek. Spéci ruha sem, csak akad otthon 1 nadrág ami nem farmer és nem mackó (hivatalosabban: térd alá ér és öv van rajta), egy galléros poló és egy stabil, lehetőleg terepre való talpú sportcipő.
Amit a magam részéről már az elején javasolnék: az a kesztyű. Ebből furcsa módon csak az egyik kézre kell: a jobb kezeseknek a bal kézre és fordítva.
Azután persze ha hosszabb távon komolyan gondoljuk lehet beruházni. Ruhát is lehet kapni, ami golfos (bár megfelelő öltözék e nélkül is összeállítható), de a cipő az valóban speciális. Zárt, vízhatlan és a talpán karmok vannak. Ebben ugyan is a pályán jó sok kilométert kell majd gyalogolni. És a pálya sokszor nedves: reggel harmatos, esőben, eső és locsolás után vizes. Ettől ugye jobb távol tartani magunkat mint órákat tölteni átázott cipőben.
A talpán lévő karmok pedig arra valók, hogy lendítés után is megálljunk a lábunkon.
Az ütőket lehet bérelni a pályán, de persze lehet venni is. Kezdőknek előre összeállított „belépő szintű” (HCP36-ig) szett egy jobb teniszütő áráért már elérhető. Ebben a szükséges vasak, 1-2 wedge és a putter benne van (és a bag).
Ennyi cuccal el leszünk 1 darabig.